Nimród, az Alvó óriás
2015. december 30. írta: Atillamén

Nimród, az Alvó óriás

Nimród, az Alvó óriás

orias.jpg

A Kárpát Medence egy része szinte bizonyos, hogy egy ősi temető. Őseink sírhalmain élünk, mellettük megyünk el, anélkül hogy tudomást vennénk egyáltalán ezekről a helyekről. A mindennapi ember számára más tűnik fontosnak, mint az hogy mélyen elgondolkozzon bizonyos múltbéli kérdéseken, megvizsgáljon érdekes helyeket, és felfigyeljen az őt körülvevő nagyon régóta ott található különböző beszédes jelekre.

Megtagadtuk őseink

Csak úgy ismerhetjük meg múltunk teljes képét, az elhazudott, átírt igazságot, ha tisztában vagyunk minden aprósággal. Sajnos az I. István királyunk óta elterjedő kereszténység az egykori mitikus magyar lényekből, hősökből is negatív személyeket teremtett, (amelyekkel nem tudott mit kezdeni, azt elhallgatta, és inkább megfeledkezett róluk). Így ők lettek isten ellenségei. Ilyen Góg és Magóg története is, vagy épp a magyar Baál papok mítosza. A bibliában Góg és Magóg abszolút negatív alakok, isten ellenségei, holott más források az iráni, kaukázusi és szkíta azt erősítik meg, hogy az ikerfivérek isteni származékok, és akik a hun nép dicső őskirályai!

Mint ahogyan Ady Endre is megírta egy versében: „Góg és Magóg fia vagyok én…”

Az Orion-család

Nimród király örök emlék a csillagokban, hiszen az Orion köd, a Nyilast, a nagy vadászt őrzi ma is a csillagkép. Nimród félistenként egyfajta hős lázadóként harcol az embereket sanyargató istenekkel. Az erdő vadjaival megegyezik, hogy húsukat nem fogyasztja, így a vadászat Tiszteletbeli Istenének is tekintik.

Apja ember, neve Tamaisz, neve a sumer Dumuzi akkád változatból Tammúz névalakból származik. Adonisz a meghaló-feltámadó isten görögösített alakja, aki az ősszel meghaló s tavasszal újjászülető természetet testesíti meg. (Véleményem szerint, mai név-formájában: Tamás),

Nimród anyja félisten, Tünde, akinek a neve: Eilana, vagyis a nevezetes Tündér Ilona, = Élőanya.

Ő az, aki kortalan, halhatatlan, de áldozatot hoz: Nimród világra hozatalával, a szülésbe belehal. Ezt viszont apja nem tudja kezelni, és a kis Nimródot hibáztatja felesége haláláért.

Nimród magányosan nő fel, s élete minden percében az íjászat tudományát fejleszti.

Egy félremagyarázás tisztázása

Felesége akárcsak édesanyja, szintén Tünde származású, neve: Enah (Enéh) állítólag Szarvastehenet jelent, de véleményem szerint ez ostobaság és merő kitaláció! A magam részéről erősen kétlem azt, hogy egy Tünde asszony „szarvastehénnek” hívja magát, csakúgy, mint ahogy Emes-sel is hasonló az én problémám. Emes, Álmos herceg anyját a mi rendkívül lelkiismeretes, igazi hazafi történészeink „leanyadisznózták” mivel nem tettek különbséget az Emes és az Emse szavak között, sőt nézeteik szerint a kettő egy és ugyanaz!

Meglátásom szerint az Enah, Enéh név, nem lehetett más csakis Anna vagy Anné. Van ilyen női nevünk, és ez a név is akárcsak az Ilona nagyon is régi magyar nevünk! De az Anya sem kizárt. Kétlem, hogy egy tünde nő szarvastehén és később egy magyar nő pedig hozzá teljesen méltánytalan „koca” nevet viseljen, ez is csak történészeink „hozzáállását” mutatja, akik igyekeztek minket, magyarokat „lejáratni” mindenki más előtt. Hogy ezek pedig „Totemjelképek” voltak, az is nagy kamu. Először is: a szarvas totem nem női, hanem férfi jelkép, másodszor: a koca vagy anyadisznó totem pedig nem ismert a múltból! Erre nincs mentség!

Azt már tudjuk, hogy aljas történelemhamisítás zajlott Magyarországon, és a magyarokkal olyan elkövetett gaztett esett meg, amelyet nagyon nehéz helyrehozni, helyre állítani.

Itt a legtöbb dolog nem igaz, csak üres kitaláció. Ügyes spekulánsok félrevezető manővere. Sok ember sajnos ma sincs tisztában a magyarság múltjával, bármiféle meggyőződés nélkül alkot véleményt, olyasvalamiről, amiről úgy gondolja, hogy az „úgy volt”, mert ezt tanulta az iskolában. Tanulta, mert tanították neki, (vagyis a fejébe verték), pontosan azért, hogy el ne felejtse. Erre azt szoktam mondani, hogy az igazságot nem kell senkinek sem megtanítani, hiszen arra úgyis ráérez idővel az ember, ha egy kicsit elgondolkozik.

Enah-Anya

Az Enah névvel kapcsolatban még egy apróság szúr szemet, mégpedig az, hogy az Ünő-nek van levezetve, azaz: Ü-nő, vagyis Ő-Nő =(Ő a nő). Az Ü Ő-ként, azaz személyes névmásként szerepel. Ezzel viszont meg csak az a baj, hogy ha őseink az Ü-betűt Ő-nek ejtették volna, akkor az Ő-t, (a személyes névmást), akkor a másik ő-t (a „nőben” lévőt) vajon miért nem?

Nimródtól származtatható a szkíta nép, ő a magyarság mitikus őskirálya. Nimród elsőszülött gyermekei kétpetéjű ikrek voltak, a neveik több formában maradtak fenn. A sumer-magyar változat: Hunur (Hunor) és Magur (Magor), a Görögösített változat: Naposz és Pálosz, a kelta pedig: Túr és ír.

Természetesen a Kelta változat is erős „rokonságot” mutat a magyarral, mert a szkíta családba tökéletesen beleillik, azaz a kelta maga a keleti származást mutatja, Keleta vagyis „keletről jövőt”, Keletit jelent –szerintem. (Vagyis ez tökéletesen elmondja azt, hogy a kelta nép is a mai Szíria, Irán területéről származik…)

Nimród hatalmas szkíta birodalmat mondhatott magáénak. A Himalájától egészen a nyugati tengeren lévő gazdag szigetig terjedőt. Nézeteltérése lett az istenekkel, így Babilonban sumer földön egy tornyot épített, amellyel a Sötétség urát Ahriman-t (magyarul: Ármányt s ez véleményem szerint nem volt más, mint az eredő gonosz, az „igazi” sátán) szerette volna megközelíteni, az ellene való harcában.

Ez idő tájt fiai 10-12 esztendősek, de a várható nagy háború elől feleségét, (aki éppen terhes a harmadik gyermekükkel), két fiával elküldi a messzi északnyugaton lévő palotájába, amely - figyelem, lényeges pont következik - az Isztrosz (görögül) folyó nagy délre forduló kanyarulatában van. Ez az Isztrosz folyó, az Ister, régi kelta nevén Danu, de a mai nevén: a Duna.

Nimród legendás palotája

Nimród palotája tehát azon a helyen állott, ahol a Duna medre délnek fordul, s ez a hely pedig nem másutt, mint a Pilisben van! Egészen Bécstől a Duna szinte Nyugat-Kelet irányban folyik, s csak Visegrád után, Dunabogdánynál (régi neve: Bogdan) fordul Délnek, s ez valóban igen nagy kanyarulat, mely egészen a déli határig tart!

Babiloni tornyából, amely 7 emeletes volt, vagyis a hét csakra miatt és hétféle drágakőből is épült, egy látomás miatt erőtlen lövést követően a sötétség ura a kilőtt nyílvesszőt elkapta, és mindent elpusztító tüzes nyílként dobta vissza, így a torony összedőlt, és fel is perzselődött minden Nimród pedig halálosan megsebesült. Elhozták testét ide a Pilisbe, és itt temették el valahol, de a szíve még mindig dobog Dobogókőnél…- így tartja a legenda igazi forrása.

De mi van akkor, ha nem kimondottan Dobogókőnél dobog az a szív? Ha pont nem ezért Dobogókő, a Dobogókő?

Lehet abban valami, hogy a Pilis rejti Nimród testét, mélyen eltemetve a föld alatt, hiszen a mai Marót, (Pilismarót) a Ménrót-névből nyerte el mai formáját. Ménrótnak de Nimrud-ként is írja Anonymus nevét a krónikájában, ami mai fordítás-értelmezés szerint: Vörös Mén-t jelent. A mén fogalom, pedig megegyezik nem csak egy nép, törzsi vezető, őskirály fogalmával, de a mén az ősi tudó is. Ez pedig jelenthet bizonyos tudományokat is, olyanokat, mint például: mágia. Hiszen ne feledjük, anyja Tündér Ilona, atyja pedig ősi természetistenség!

Ha Pomáz felé tartunk Hévvel, vagy autóval, vagy akár Budakalász felől jövünk Szentendre felé a 11-es műúton, és pillantásunk a hegyek felé téved, akkor máris egy érdekesség hívja fel magára a figyelmünket. Ahhoz persze hogy ezt magunktól is észrevegyük a természetben, nyitott szemmel kell járnunk, és figyelnünk kell magát a táj furcsaságait.

Az Alvó óriás

Sokan Alvó óriásnak vagy Múmia-hegynek nevezik ezt az alakzatot, akit én még 15 évesen női alaknak láttam és értelmeztem. Ez az emberalak a valóságban hanyatt fekszik, és szépen kirajzolódik a feje, a mellkasa és bizony a lába is. Hogy miről is van itt szó? Ez egy jel, mely már nagyon régóta létezik, és csak az nem veszi észre, aki átsiklik az ilyesféle dolgok felett. Ezen a területen van jó néhány megmagyarázhatatlan dolog, amire csődöt mond a modern tudomány is, és bizony az egyszerű kutató is megvakarja a fejét.

A Berseg-hegy régi nevén Boglya-hegy alkotja tulajdonképpen a szabályos sisakot viselő, szakállas emberalak fejét. Akárcsak a sumer kőtáblákon, hiszen ott is találkozunk szakállas-sisakos harcos ábrázolásokkal…

A Nyerges-hegy kettős csúcsával, viszont az alak hosszú mellkasi részét. Viszont a fej és a mellkas között nyakként helyezkedik el a messziről nem látható Álló-rét mély völgyével. De a legérdekesebb az, hogy a Kada-csúcs alkotja lábát eme hatalmas pontosan 4,6 km hosszú „hegyóriásnak.”

Valóban óriás lenne, vagy csak a mi képzeletünkben létezik így?

De nemcsak a hegyek formái adják ki a fekvő nagy emberi alakot, hanem a Pilis turista térképén lévő ősi utak összerajzolása is… Ezeket az utakat már sok ezer évvel ezelőtt is kialakították a valóságban, hiszen azon kívül, hogy jártak rajtuk, jelölni, jelezni akartak a számunkra, és az akkori népek számára is. „Itt nyugszik, a hatalmas Nimród, a ti királyotok! Halkan lépjetek be birodalmába, és ne ébresszétek fel hangoskodásotokkal. S ha majd betelik az idő, mikor eljön a szükség, s bajban lesztek, dobogó szívét hallani fogjátok, s visszatér a holtak birodalmából szelleme a régi testben közétek, hogy megvívja harcát népéért, a sötétség gyermekei ellen…”

Az élőhely keresése

Ha a Nimród legenda igazságtartalmát elfogadjuk, és megszemléljük a lehetséges hegyeket ahol az egykori palota állt, hamar rájövünk, hogy rendkívül kedvező a környék fekvése minden szempontból. A terület stratégiailag is jól védhető, messze belátható, hiszen alant völgyek és kisebb hegyek találhatóak a folyóval együtt. Déli fekvésű, meleg mediterrán hegylejtők vannak errefelé, amely bármiféle ott élésnek, gazdálkodásnak is kedvező feltételeket biztosít.

A mai Nyerges-hegy alatti völgyben egy jó 3 kilométer hosszú épített hegy-sánc látható, mely mai formájában a szakemberek szerint „természetes” eredetű. Jobban megnézve azonban eme hosszúkás, alant lévő hegyvonulatot, formáját tekintve és rendeltetését, az embernek azonnal eszébe jut, hogy ez egy mesterséges épített sánc, egyfajta gátmaradvány, vagy erődítésrendszer lehet. A mintegy három kilométer hosszú, s közel 160-200 m magas „fal” mesterségesen építettnek tűnik. Tetőzi ezt az is, hogy mai neve Pismány-hegy. A történészek nagyrészt a török-korra vezetik vissza a „hegyecske” néveredetét, a szerb nyelvbe a perzsából került pasiman=megbánó, lemondó szóra.

Véleményem, és Fekete János barátom szerint azonban az egész sánc épített hegy, és több ezer évvel ezelőtt építhették, Nimród korában… Kérdés csak az, hogy milyen lehetett akkor a környék? Lehet, hogy sok ezer évvel ezelőtt itt egy hatalmas beltenger vagy pedig a folyammá, vagy tengerré duzzadt Duna hullámzott, s ezért épült a közel 200 méter magas gát?

Áradat elleni védőmű?

Vagy pedig a Dél felől a Kárpát Medencébe több hullámban érkező, fosztogató, rabló sémi népek áradata ellen épült? Egyfajta védelmi-sáncként? Nem tudjuk. De réginek és mesterségesnek látszik, a Pismány névalak, pedig erősen „mesterkéltnek”… 

A sumeroknál a „pis” szó vizet jelentett, a man lehet mén-jelentésű is, talán az „özönvíz tudója” kifejezést takarja, ezt biztosan nem tudjuk. A tény azonban az, hogy a völgyet erősen védvonalként keríti körül az ősi sáncmaradvány, amely a Nyerges-heggyel szemben van, és a hegyen rendkívül sok a faragott, összetört, kő, nagyobb hasáb, és félig ledöntött falmaradvány.  Ezek már feltehetően több ezer évvel ezelőtt itt vannak, és egykori hatalmas vár-erődítmény maradványai lehetnek… Talán, éppen Nimród palotájának a maradványaié…

 

A babiloni rom maradvány

A kutató szakemberek közül sokan meghaltak, a babiloni torony felkutatásánál, így ma is le van zárva ez a terület. Üveggé olvadt drágaköveket találtak itt, s erősen radioaktív sugárzással, szennyeződéssel, így feltételezhető egy korábban „istenek között lezajló” nukleáris csapás ténye…

Nem tudjuk, hogy miféle erős mágia képes a követ úgy felforrósítani, összeolvasztani, hogy még évezredek után is veszélyes legyen az embernek, a közelében tartózkodni.

A Gyásznap

Tammuz napja a zsidó történelemben egyfajta gyászünnepként van számon tartva. A biblia szerint Shiva assar B’Tammuz napján, törte össze Mózes a két kőtáblát, dühében, amiért a zsidók az aranyborjút bálványozták. Véleményem szerint a zsidók átvették, eltulajdonították az ősisten nevét, (hiszen a Siva, az assar de még a Tammuz sem eredeti héber szavak!) és nem tartották annak szokásait. Sőt, a „gyászuk” nem az istennek szól, hanem nyilvánvalóan Mózes összetört tábláinak. Ekkor törték át a rómaiak is Jeruzsálem falát, hogy lerombolják a második szentélyt.

  

   

  

  

    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atillamen.blog.hu/api/trackback/id/tr98211988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása