Ki is az a kentaur?

Az ókori mitológiából számunkra ismerős lehet olyan félig ember-félerészt állat kinézetű lény, amelyek kiléte a mai napig rejtély. Vajon ezek a lények, csupán csak az emberi fantázia „termékei” vagy valóban láttak a földön egykor ilyesfajta „keveréklényeket”?

Mondhatjuk, hogy a legismertebb ilyen ló-emberábrázolás, a görög regékben szereplő Kentaur. Ez amolyan alul ló, felül izmos, emberharcos kinézetű lény. A mitológia szerint Kentaurosz valamikor egy férfi volt, aki a thesszáliai erdőkben elfogott egy vad kancát, s nyilvánvalóan vele is hált. Amikor a vemhesség ideje véget ért, megszülte az első kentaurokat. Így aztán, egymással szaporodni kezdtek, míg végül egyre többen lettek. 

Ugye ezt mi sem hisszük el…

Nézzük csak akkor, hogy mi is lehet ennek a legendának az igazi alapja. Általában minden apróbb történet, - mint ahogyan ez is – kiindul valamiből. 

Szilaj természettel megáldott, vad harcosok voltak a kentaurok, akik gyors vágtával érték utol az ellenséget. Felsőtestük emberi volt, csupasz, ugyanakkor bőr-, vagy lemezpáncélt viseltek, míg alsótestük patákban végződött, s lóhoz volt hasonlatos.

Elméletem szerint, a kentaur nem volt keveréklény, legfeljebb csak az emberi elmében. Egy olyan kitalált személy volt, amelynek a valóságalapját valóban vad harcosok adták…

Így születik a legenda

Nem is olyan nehéz ezt elképzelni. Az egyszerű halandó emberek, mint kézművesek, babonás parasztok, ha megláttak egy felpáncélozott szarvsisakos Szkíta (hun) harcost a pusztában lóháton feléjük közeledni szemből, simán kentaurnak nézhették! Talán ijedtségükben meg sem álltak hazáig újságolva családtagjaiknak azt, hogy miféle furcsa lénnyel találkoztak. Egy félig ember-lószörnnyel!

A Szkíták ugyanis lóhátról nyilaztak, vagy hajítottak dárdát ellenségeikre, s bármilyen irányban képesek voltak elfordulni a nyeregben. Ráadásul egy hun harcos lemez (pikkelyszerű) vagy épp bőrszíjas páncélzata, valamint sisakján lévő szarvdíszek eléggé ijesztő „szörnyűséges” látványt nyújthattak elsőre egy földművesnek, vagy kereskedőnek, aki még sosem látott ilyet.

A Sántoaderek

A régi román néphitben fontos szerepet tulajdonítanak egy hét vagy kilenc mitológiai alakból álló csoportnak, akiket szent Theodorról, Sántoadereknek (magyarul: Szenttódor) neveznek. A magam részéről teljesen biztos vagyok abban, hogy ez nem eredeti román hagyományokon alapul, hanem magyar, erdélyi területeken volt megtalálható a leginkább, csak elrománosították ezeket is.

A feljegyzések szerint ezek hosszú lábú, patákkal rendelkező fiatalemberek, sörényüket a köpönyegük eltakarja. Énekelnek, és dobjukat verik, amint meglátogatják a falvakat. Hirtelen jelennek meg a semmiből és rejtélyes módon tűnnek is el.  Hallani lehet megpatkolt lábaik fémes csattogását. Áldozataik testén táncolnak, vagy más esetben láncokkal összekötik őket, s így ezért reumatikus fájdalmakat idéznek elő. A fiatal lányok nagyon félnek a Sántoaderektől, és húshagyó keddet megelőző három éjen át nem is mennek ki a házból.

Sokan a tündérekkel mossák össze a nevüket, mert éjszaka – csak úgy, mint a tündérek – énekelnek, zenélnek és táncolnak meghatározott napon. Mindkét szerzet sajátos betegségeket hoz magával, hogy megbüntessék azokat, akik tilalmakat szegnek meg, s rejtélyes viszonyban vannak a varázs és gyógyfüvekkel. A tündéreknél néhány sajátos gyógynövény azért van, hogy távol tartsa őket, mások, pedig azért amiket Szent Teodor nevében gyűjtenek, siettetik a lányok házasságát. 

Húsvét után huszonnégy nap múlva egy ünnepen a tündérek találkoznak a Sántoaderekkel, együtt játszanak, s végül felajánlanak mindegyiküknek egy sajátos virágcsokrot az illatos menta vagy balzsam egy fajtájából valót.  

Szent Teodor éjjelén a hajadonok kimennek az erdőbe, s a felszított tűz körül táncolva kórusban énekelnek, majd visszatérnek a faluba. Útközben mindenféle virágokat és gyógynövényeket szednek, amiket otthon vízben felforralják, majd ebben a vízben hajat mosnak. Ez egyfajta férjhez menési rítus, amelyben megidézik a lószerű Sántoaderek védőszentjét, - aki nem más, mint a nők és fiatal leányok megfélemlítője – azért hogy olyan szép legyen a hajuk, akár a ló sörénye, és mielőbb férjhez mehessenek…

Kentaur vagy valami más?

Hogy ez a néphagyomány nem olyan régi az bizonyos, mint a görög mitológia kentaurjai. Itt azonban inkább szellemi lényekként vannak ábrázolva ezek a Ló-emberek, amolyan kegyetlenkedő, ártó lényekként. A Sántoader-kentaur vagy más néven inkább: (szentaur) szavak nagyon hasonlítanak egymásra. Viszont akkor itt már másról van ám szó! A Szent Taur- (taurus) szent bikát jelent, vagyis akkor lehetséges, hogy itt az ősi Bálhitről van szó? Mivel Baált bika alakban ábrázolták, szarvakkal, és imádkoztak hozzá elég buzgón őseink a kereszténység előtt. De úgy tűnik, hogy nem csak a mi őseink imádták Baál isten személyét, hanem még a zsidók is imádkoztak a biblia szerint az „aranyborjúhoz”. Csakhogy ez nem borjúszobor volt, hanem Bika! Természetesen már itt beúszik akkor a képbe, az egyiptomi Ápisz-bika legendás alakja… És hamar rájövünk akkor arra, hogy sok minden nem egyértelmű, a múlttal és a történelemmel, de még a vallással kapcsolatban sem…

Mindebből a lényeg

Ha ez így van, hogy a Sántoader valójában bika-alakú patás félig ember-félig állat lény volt, akkor így más érthető is a tündér-lényekkel való táncos- zenés-énekes szabadban, vagyis erdőben a tűznél lévő termékenységi rítusának a kapcsolata. Bál a tűzisten volt, pontosabban az egykori természetisten férfias, tüzes oldala, s ugyanakkor az erdei ligetek, a tiszta források, vizek mellett is áldoztak őseink neki.

Így nem lehetett román eredetű sem, a Sántoader néphagyományi alakja, maximum úgy, hogy elszlávosították, átírták, átvették ezt is, míg lassan ki is halt mindez a Bál hittel együtt, a magyar néphagyományból, és hitvilágból.

A kentaurok közül - mint azt a mítoszok tartják - sokan össze is barátkoztak az emberekkel, majd tanították is őket, különböző mesterségekre. Ha a Kentaur (Szentaur), azaz Szent Bika volt, egy Bál harcos pap, akkor már teljesen érthető is ennek a tudásnak az eredete. No meg az is, hogy miért nem fért meg mindez a kereszténységgel, és miért kellett elvenni, kiirtani teljesen a köztudatból… A bikából – szarvai alapján – ördögöt, démont kreált a katolikus egyház – és üldözni, gyilkolni kezdte a középkorban, a Bál papokat, és követőiket.

A kentaur mítosz valóban csak a régi görög regékben és legendákban maradt fenn, egyfajta suta emlékként, elveszítve eredeti „rendeltetését”, hiszen onnan nem volt szükséges mindezt eltüntetni és kiirtani. Elég volt csupán kitalált történetnek, afféle mesének, mítosznak, legendának bélyegezni…   

Cheiron a kentaur

Cheiron a kentaur nagy bölcsként volt ismert. A legendákban szereplő isteni hősöket, úgy, mint: Péleuszt, Akhilleuszt, Kasztort, és Polluxot oktatta zenére, orvoslásra, és próféciára. Herakles szel azonban - a monda szerint – egy mérgezett ruhával bánt el. Ő maga visszautasította az istenek által felkínált hallhatatlanságot, és talán nem is véletlenül – talán vezeklésként - , a tűz urának: Prometheus-nak adta.

Az Ápisz-bika

Ókori termékenységistenként volt ismert, Egyiptomban. Ő volt az akkori vallás szent bikája, ami Ozirisz élő jelképe volt. A földműves ünnepeket az ő tiszteletére tartották meg hívei, hozzá imádkoztak. Szarvai között jelölték, a napkorongot és az ureusz kígyót, így magával a napistennel is azonosították. Fő tiszteleti helye Memphisz volt, de a bizonyítékok alapján kijelenthető, hogy később nemcsak a görögök, rómaiak, hanem őseink is ismerték és szerették a szent bika kultuszát és behozták magukkal a Kárpát Medencébe. Vagy… Innen indult el az egész…